Meghalt a Ferrari legendás világbajnoka

Nyolcvanhárom évesen pénteken meghalt John Surtees. Az egykori brit pilóta az autó-motorsport legendás alakja volt, aki – egyedüliként a technikai sportok történetében – gyorsaságimotoros világbajnokságon, illetve a Forma-1-ben is felért a csúcsra.

A brit versenyező 1956 és 1960 között hét világbajnoki címet nyert motorversenyzőként a 350 és az 500 köbcentis kategóriában. Ezt követően, 1960-ban váltott a Forma-1-be, ahol egészen 1972-ig szerepelt. A Lotusban kezdte, majd két kisebb csapat után 1963-ban került Ferrarihoz, amivel 1964-ben világbajnoki címet nyert (egy évvel később második lett). 1967-től két évig a Hondánál volt, 1970-től a saját nevén alakított csapattal versenyzett.

Surtees a Forma-1-ben 113 versenyen indult, hat futamon nyert, 24 alkalommal állt a dobogón. Nyolc nagydíjon indulhatott az első rajtkockából, 10 versenyen futotta meg a leggyorsabb kört. A vb-címét úgy szerezte meg (Graham Hill és Jim Clark előtt), hogy a tízfutamos 1964-es szezonban négyszer is kiesett, ám a többi hat alkalommal mindig dobogón ért célba.


Fotó: Getty Images

Forrás: index.hu

Egy hozzászólás Szólj hozzá!

  1. Péter /

    Nyugodjék békében.

Hozzászólás